Gil tehát bement a kórházba, hogy váltson pár szót a balesetet szenvedett fickóval. Meglepetésére a folyosón találta épp, mert a személyzet egy másik szobába költöztette.
- Üdv, Gilbert Shepard vagyok, a fiam iratai voltak önnél...
-Üdv. A rendőrség már kikérdezett.
Gilbert közelebb hajolt, mert a folyosó zajától alig hallotta a fickót.
- Hát, az meglehet, de mesélje már el, mégis hogy került ilyen lehetetlen helyzetbe? Kukákból turkálni, mikor maga egy életerős fiatal ember!
Nick így elmesélte Gilnek, mi történt vele pár éve, és miért nem érzete méltónak magát visszatérni a rendes élethez.
Miután Gilbert meghallgatta, elbúcsúzott, hiszen másnap reggel indultak haza Raquelle-el, Nick pedig azon tűnődött, Leslie apja mit fog majd mondani a menyének. Nem kis meglepetésére látogatója jött.
- Üdv, Nick! - nehézkesen megfordult a hang felé, és nem csak képzelődött, tényleg Elora közeledett felé, majd le is ült mellé.
- Az apósom elmesélte, mi történt önnel. Nagyon sajnálom, hogy a volt felesége így elbánt magával, nem hiszem, hogy ha szeretünk valakit, így büntetjük meg, mikor az illető nem tehet arról, hogy nem lehet gyereke...
- Hát, nem mindenki gondolja így. De Melindának könnyebb volt tovább lépnie, és gondolom, azóta boldog a családjával. Bevallom, nagyon irigylem a férjét. Szívesen lennék a helyében.
- Ó, ebben ne legyen biztos, én most egy-egy hormonnal megbolondított hullámtól bizony le tudnám csapni az első kezembe kerülő tárggyal!
- Biztosan neki is megvan a magyarázata, miért nem tért haza.
- Az meglehet. De egyre inkább haragszom rá, mert megint nincs itt, mikor... Kellene. Igazából nem ezért jöttem be. Arra gondoltam, hogy ha elfogadja, felajánlanék magának egy rendes állást. Mivel a férjem hollétéről nincs tudomásom, szükségem lesz valakire, aki rendben tartja a házat és a kertet. Igen, egy gondnokra van szükségem. Lakhatna a kerti lakban, anyósom most újította fel, ha kiengedik, akár kezdhetne is. Persze, csak ha van kedve.
- Még mennyire, hogy van! Viszont nekem se mobilom, se pénzem, hogy felhívjam, ha kiengednek.
- Tudom. Épp ezért benézek időnként. Ha bármire szüksége van, csak mondja nyugodtan, és hozom.
Nick elvörösödik.
- Hát, ami azt illeti... Valami pizsamának, meg pár alsónadrágnak igazán örülnék.
- Ígérem, nem fogják ezentúl a nővérkék magán legeltetni a szemüket.
Hirtelen mindkettőjükből kitört a nevetés, Nick viszont gyorsan úrrá lett rajta, mert a bordái nagyon fájtak még.
- Köszönöm! - mondta, és nagyon hálás volt a sorsának, amiért jó döntött.
Elora valóban észrevette, hogy a táskája nincs nála, és visszament érte.
- Bocsánat, itt maradt a táskám.
- Valaki kereste, szólt a telefon - suttogta Nick alig hallhatóan.
- Kérem, ne haragudjon rám, amiért nem előbb szóltam, de még most is nehezemre esik a beszéd.
- Nos, igazából nem is tudom, mit érzek. Meg kell emésztenem, hogy a férjem eltűnt. Szóltam a rendőrségnek, így ki fogják majd kérdezni, hol találta meg a tárcáját.
- Nem raboltam ki...
- Elhiszem. De meg kell értse, nagyon fontos számomra, hogy megtudjam, mi történt vele. Ezen kívül beszélnem kell apósommal is, és döntenem magáról.
-Rólam? Mit?
- Hogy finanszírozzam-e tovább a külön szobát. Addig is, pihenjen, és kérem, próbáljon megosztani minden részletet a rendőrséggel, amire csak emlékszik. Viszlát!
Elora hazament, és átöltözött, majd a kerti vendég házba indult
- Drágám, nem fogsz így megfázni? Azért lehűlt a levegő - aggodalmaskodott Gil
- Nem, a gyerekekkel ugráltam az előbb is. Hamarosan úgyis sokkal kevesebbet ugrándozunk majd.
-Hát igen, gyorsan elszaladt ez a pár hónap... - A beszélgetést félbeszakítja, ahogy nyílik az ajó, és szinte beesik Elora.
- Nem.. fogjátok ... elhinni... - zihál kifulladva.
- Te jó ég, mi történt? -Kérdezi Gil aggódva
-Szívem, nyugodj le egy kicsit, és beszélj lassabban.
-Leslie, nem Leslie!
-Micsoda?! - kérdezik egyszerre
-A fickót Nick-nek hívják, valami kukában találta meg Leslie iratait.
- Hogyhogy csak most mondta el?
- Hát, még mindig elég rosszul van, ami azt illeti. Szerintem elég becsületes, és ez volt az első alkalom.
-Na jó. Én bemegyek a gyerekekhez, erről még csak véletlen se kell tudniuk, ti meg beszéljétek meg, mit tudtok csinálni. - Ajánlotta Raquelle.
- Mi lesz most?
- A rendőrséget értesítettem. Kihallgatják Nick-et, de nem tudom, most mit kezdjek.
- A legfontosabb, hogy ne izgasd el magad!
- Most hülyéskedsz?! Ahogy a helyzet áll, Leslie lelépett. A készpénzen kívül minden ott volt a tárcában, Gil! Nick épp ezért tudta, hova induljon el.
-Talán... Biztos van más magyarázat.
- Ne mentegesd.
- Ha akarod, elhalasztjuk az utazást.
- Szó sem lehet róla! A lányok is nagyon várnak benneteket! És, Barbie bármikor ugrasztható.
- Mi lesz Nick-kel?
- Nem tudom. Beszélnél vele? Nem vagyok benne biztos, hogy meg tudom józanul ítélni, de te jó ember ismerő vagy. Aztán döntök róla, mi legyen vele.
- Rendben. Most azonnal bemegyünk hozzá, szólok Raquellnek, és megyek utánad.
Gil kihívta az unokáitól feleségét, és pár szóban felvázolta neki a helyzetet. Gyorsan elbúcsúztak, és már ment is a kórházba, beszélni a fickóval.
Miután Elora magára hagyta, a csöves sóhajtott egy óvatosat, mert a törött bordái eléggé fájtak még.
"Miért bal kezes? Miért??" - gondolta csalódottan. - "Ha nincs ez a papír aláírós cécó, szépen átvehettem volna a helyét. Lehetne gyerekem, otthonom... Mit is hittem? Hogy is lehetne esélye egy olyan fickónak, mint én?!" Morfondírozását az érkező doktornő szakította félbe.
- Jó napot, Mr. Shepard! Jöttem levenni a kötést, és lecserélni a másikat.
Nic kelletlenül és óvatosan tornászta fel magát az ágyban, majd miután megszabadult a pólyától, az orvosra nézett.
- Doktornő, tévedés történt, én nem az vagyok, akinek gondoltak. Annak a férfinak az iratait akartam visszajuttatni, mikor elütöttek...
- Óh, hát, ezt nem tudhattuk. Ne fárassza nagyon magát a beszéddel, a sérülései miatt ez gondolom, most sem könnyű. - Nick biccentett.
- Ugye, a hölgynek nem lesz baja az izgalomtól? Nagyon hálás vagyok neki a gondoskodásért.
- Emiatt ne aggódjon. Majd beszélek vele. De azt hiszem, a neheze mindenki számára még csak most jön, próbáljon meg inkább pihenni.
Amikor Dr. Stone magára hagyja, újra merenghet kedvére.
"Remélem, visszajön, és meghallgat. De, hova viharzott el? Talán a rendőrségre ment? Biztos meg akarja találni a férjét. Szegény asszony." Eközben valami dallam kezd szólni az ágy alól.
"Hát, vissza kell jönnie, ahogy hallom, még a táskáját is itt felejtette, a mobillal..."
Elora másnap meglátogatta a nőgyógyászt, és kapott egy szép nagy képet is a babáról, amelyet vitt magával "Leslie-hez"
-Szia! Remélem, jobban vagy! Képzeld, hívott Tamás, hogy valami részvényes papírt alá kell írnod. Mondtam neki, hogy a bal kezed tört el, és nem fogsz tudni még pár hétig írni, de nem aggódott, azt válaszolta, rendben lesz. Hoztam inni, és poharat is, a doktornő szerint ma leveszik a kötést, és fel is ülhetsz. Lana beküldte az egyik póniját, hogy ne légy egyedül.
- Khhmmm...
- Mi a baj?
Elora letette a játékot, majd leült a székre és előhalászta a mappáját.
- Dr. Lasocky csinált egy képet a piciről. Most már biztos kislány!
A beteg közben mocorog, krákog, majd hirtelen...
Elkapja Elora karját, aki elhallgat, és halk suttogásra lesz figyelmes.
- Várj, nem értem, mit mondasz, közelebb hajolok!
-Én nem a férjed vagyok... - sóhajtja a fickó.
-Mi?! Mit mondasz? -értetlenkedik az asszony.
- Nem Leslie vagyok. A nevem Nick.
Elora idegesen felpattan.
- De, akkor hol a férjem, és hogy kerültek magához a papírjai?!
- Egy kukában találtam. Vissza akartam adni, mikor elütöttek. Nem tettem semmit...
Elora sarkon fordul, és elviharzik.
Folyt.Köv.
Szerintetek miért gondolta meg magát Nick?
